Az első háromnapos teszt alapján bizakodó és reménykedik abban, hogy dobogós helyezéseket is el tud majd érni a német gyorsaságimotoros bajnokságban (IDM) Kovács Bálint, a H-Moto Team versenyzője, aki a gyári Alpha-BMW csapatában áll majd rajthoz.

A 21 éves motoros az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy a múlt héten a spanyolországi Cartagenában volt lehetősége három napon át gyakorolni a BMW-vel, nemcsak a versenymotorral, hanem a csapattagokkal is ez volt az első interakciója.
“Nagyon friss volt minden, de az első pillanattól kezdve otthon éreztem magam, látszik az istálló minden tagján, hogy nem ma kezdték ezt a sportágat, és az sem véletlen, hogy többször voltak már bajnokok az IDM-ben, ahol mindig az élmezőnyhöz tartoznak” – nyilatkozta Kovács, aki szerint a győztes mentalitás a csapattagok hozzáállásán és felkészültségén is tetten érhető.
“Természetesen a motorhoz hozzá kellett szoknom, de úgy érzem, viszonylag könnyen sikerült alkalmazkodnom, és aztán jól sikerült haladnunk a beállításokkal is” – mondta Kovács Bálint, aki elárulta, hogy a különböző gumikeverékek kipróbálása, valamint a kipörgésgátló, a futómű és az elektronika beállítása után már versenyképes köridőt tudott futni.
A motoros az idén az IDM futamai mellett a szlovák Maco Racing Team színeiben a hosszútávú-világbajnokság (EWC) három, egyenként 24 órás viadalán is rajthoz áll. Szerinte a két versenysorozat jól kiegészíti egymást, tapasztalata szerint egyre több motoros indul EWC-viadalokon, mert így versenykörülmények között sok időt tudnak motoron tölteni.
“Ez egyrészt magabiztosságot, önbizalmat ad, másrészt sokat segít abban, hogy megtanuljunk folyamatosan azonos köridőket motorozni” – fejtette ki Kovács. “A német bajnokságban a klasszikus gyorsaságimotorozásnak megfelelően a határok feszegetésén van a hangsúly, ott építeni kell a tempót folyamatosan. Az EWC-ben nem feltétlenül kell a leggyorsabbnak lenni, de konstans jó köridőket kell tudni teljesíteni”.
A versenyző szerint elsősorban mentális szempontból követelnek más hozzáállást a hosszútávú-vb viadalai, valamint az IDM futamai.
“Fizikálisan nincs különbség, hiszen ha valaki bírja a 24 órát, akkor bírni fogja a rövidebb versenyeket bármelyik bajnokságban. Fejben azonban teljesen más, amikor arra készülök, hogy 10-20 körön keresztül 100 százalékos teljesítményt kell nyújtanom, és az is, amikor arra, hogy hosszabb etapokon kell nagyon stabilan versenyezni” – nyilatkozta.
Kovács Bálint a motorozás mellett a győri Széchenyi István Egyetem műszaki menedzser szakán tanul, jelenleg a negyedik félévét teljesíti, bár elmondása szerint nem könnyíti meg a dolgát, hogy a versenyzői pályafutása miatt sok időt tölt külföldön.
“Most a spanyolországi teszt után egyenesen Franciaországba repültem, itt már a héten a másik csapattal készülök a Le Mans-i 24 órás futamra, úgyhogy nem is jártam otthon a két teszt között. Igyekszem folytatni a tanulmányaimat, és szerencsére az egyetem tekintettel van a sportpályafutásommal összefüggő elfoglaltságaimra, támogatnak és segítenek, amiben csak tudnak” – mondta a motoros.
Kovács a 24 órás viadalokon elsősorban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy csapatával együtt hibátlan teljesítményt nyújtsanak a hétvégéken, mert úgy – megfogalmazása szerint – kis szerencsével kivételes eredményt is el tudnak érni, a gyári istállók ugyanis nagy előnyben vannak a privát riválisokkal szemben.
“A német bajnokságban nagyon remélem, hogy az élmezőnyben tudok küzdeni rendszeresen, és jó lenne néhány futamon dobogós helyezéseket is elérni” – jelentette ki.
Az EWC április közepén rajtol a Le Mans-i 24 órás viadallal, s Kovácsék még rajthoz állnak a júniusi spai, valamint a szeptemberben sorra kerülő Bol d’Or elnevezésű franciaországi 24 órás futamon is. Az IDM május közepén kezdődik, a mezőnyre hét versenyhétvége vár jellemzően németországi helyszíneken, de a naptárban szerepel a csehországi Most, az ausztriai Red Bull Ring, valamint a hollandiai Assen is.