A zöld vállalkozásfejlesztésről, a sikeres üzleti megoldások és a fenntarthatósági irányelvek kapcsolatáról beszélgetett Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfői adásában.

Az államfő beszélgetőpartnere Csepreghy Nándor, a Kék Bolygó Alapítvány igazgatója volt, aki a szervezet kockázati tőkealapjának működését ismertette. Az alap a zöldenergia, a klímabarát mezőgazdaság, a körforgásos gazdaság, a zöld közlekedés, az okosvárosok és a vízvédelem tematikájában kínál finanszírozást.
Az igazgató a finanszírozási modellről szólva kifejtette, hogy ezen alapok általában magasabb kockázatért magasabb hozamelvárást fogalmaznak meg a támogatott projektekkel szemben, ugyanakkor az olyan állami finanszírozású alapok, mint amilyen az alapítványé, fontos szempontnak tartják a társadalmi hasznosságot is.
Áder János szerint a gazdaságnak tekintettel kell lennie a környezeti-társadalmi hatásokra is, így támogatni kell olyan ötleteket, találmányokat, amelyek segítik a fenntarthatóságot.
Az államfő kérdésére Csepreghy Nándor elmondta: a Kék Bolygó Alapítvány 10 milliárd forintos kockázati tőkealapja magyarországi viszonylatban közepesnek számít, hozamelvárásuk azonban alacsonyabb a többi alapéhoz képest. Az alap Magyarországon kívül a kelet-közép-európai országokban és a Nyugat-Balkánon is tervez befektetni – mondta.
Az igazgató közlése szerint négy hónapos működésük alatt eddig két – a megújuló energiatermelés kiegyenlítését célzó, valamint a hulladékból alapanyagot előállító – projektet támogattak. Csepreghy Nándor beszámolt arról is, hogy évente hat-nyolc ilyen innovatív elképzelést megvalósító társaságot terveznek támogatni és jelenleg 15-20 céggel folytatnak tárgyalásokat.
Áder János felvetésére az igazgató beszámolt arról is, hogy a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón “átfésülték a teljes kiállítói kört” támogatható projektek után kutatva.