Nem alkotmányellenes az egészségügyi dolgozók védőoltásra kötelezése – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) a honlapján pénteken közzétett határozatában.

A kormány idén több rendeletben kötelezővé tette az egészségügyi dolgozóknak a védőoltást, és kimondta azt is, hogy aki nem oltatja be magát, annak foglalkoztatotti jogviszonyát meg kell szüntetni, és felmentési idő, végkielégítés sem illeti meg.
A rendeletek alkotmányosságát több száz indítványban támadták az érintettek.
Az Ab pénteken közzétett határozatában az indítványokat elutasította, és kimondta: a támadott szabályozás az egészségügy működésének folyamatosságát, a betegellátás biztonságát, a betegek élethez és egészséghez való jogának érvényesülését szolgálja. Az egészségügyi dolgozók védőoltásra kötelezése tehát alkotmányos, arányos korlátozást tartalmaz.
Az Ab hivatkozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontjára is, amely szerint a közegészségügyi célok, így különösen egy súlyos járvány indokolhatja végső eszközként kényszerítő jogi eszközök alkalmazását.