A magyar választók április 3-án, válaszul az úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárásra és az összes többi jogállamisági témakörre, úgy döntöttek, hogy támogatják a magyar kormány európai politikáját, mivel tudják, hogy amit a nemzeti-konzervatív kormány tesz, az a magyarok érdekében történik – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő délelőtt Brüsszelben az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve.

A magyar sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: “a 7-es cikk szerinti eljárás kezd már terhessé válni azok számára, akik ezt elindították, a folyamat már régen túlmutat egymás jogrendszerének elemzésén: politikai nyomásgyakorlás, amit a bevándorláspárti, baloldali többségű Európai Parlament kezdeményezett. Politikai kérdésekre pedig csak politikai válaszokat lehet adni” – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a magyar emberek válasza az volt, hogy 12 év után újra, immáron történelmi mértékű bizalmat szavaztak a kormánynak.
Kiemelte: “nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a gyermekvédelmi népszavazás még a kormánypártok támogatottságát is megelőzte, hiszen több mint 3,6 millió állampolgár szavazott a gyermekek védelme érdekében”. Hozzátette: a 7-es cikk szerinti eljárás részeként tartott hétfői meghallgatás Magyarország jogállamisági helyzetéréről “nem ildomos egy olyan helyzetben, amikor a szomszédban háború dúl, és Magyarország történelmének legnagyobb segítségét nyújtja, de az együttműködés szellemében készek vagyunk minden kérdést megválaszolni”.
Azzal kapcsolatban, hogy Robert Habeck német alkancellár hétfőn felvetette: Németország hajlandó lenne támogatni, hogy az Európai Unió tagországai Magyarország nélkül vezessenek be embargót az orosz kőolajra, Varga Judit elmondta: “sajnos, vannak olyan -zömében baloldali, liberális – politikusok, akiknek az európai politikai felfogása nélkülözi azokat az európai értékeket, amelyek a konszenzus kultúrájára épített, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést jelentik”.
“Egy olyan kérdésről, mint az olajembargó, amelyről Magyarország az első perctől kezdve a legőszintébben, a legátláthatóbb módon kommunikált, nem lehet ilyen önkényes és kirekesztő hangnemben beszélni” – fogalmazott. Úgy vélte, hogy ebben a kérdésben a “természettudományos szabályoknak” kell érvényesülniük.
“Magyarország tengerekkel nem rendelkezik, az energiaellátást viszont biztosítani kell, ezért várjuk először a megoldási javaslatokat, és csak utána lehessen áttérni a szankciós javaslatokra. Minden tagország érdekeinek figyelembevételével kell meghozni a döntéseket” – hangsúlyozta.
A március elején az uniós tagállamok vezetői által elfogadott versailles-i nyilatkozatra hivatkozva elmondta: csak akkor lehet továbblépni az orosz energiát célzó szankciókkal, ha minden ország nemzeti adottságait, illetve saját energiamixéhez való jogát tiszteletben tartják.
Leszögezte, hogy a magyar kormány folyamatosan tárgyalásban van az Európai Bizottsággal. Az olajembargót, az orosz fosszilis energiahordozókról történő európai leválást nemcsak rövid távon, de közép- és hosszú távon is ki kell gondolni – tette hozzá.