Több mint száz iskolában volt bombariadó péntek reggel, a legtöbb oktatási intézmény a Vajdaságban található – közölte a szabadkai Pannon RTV.
Az utóbbi napokban számos iskolában, bevásárlóközpontban, idegenforgalmi látványosságnál, hídnál és erőműben volt bombariadó. Ezek mindegyikéről kiderült, hogy hamis riasztás volt.
Aleksandar Vulin belügyminiszter a belgrádi Pink televízióban pénteken úgy értékelte: a hamis riasztások célja az, hogy Szerbiát nyomás alatt tartsák. Azt akarják elérni, hogy Szerbia “ne dönthessen önállóan, hanem nyomás alatt és félelemből hozzon döntést”, és vezessen be szankciókat Oroszország ellen. Mint mondta, minden fenyegetés azzal kezdődik, hogy “amiért nem szankcionáltátok Oroszországot, ezt meg ezt tesszük majd veletek”.
Az elkövetők felkutatása hosszadalmas és drága folyamat, hiszen több százezer szerveren keresztül futtatják át az üzenetet, mielőtt az célba érne.
Ana Brnabic szerb miniszterelnök azt mondta kedden: a bombariadókkal külföldről akarnak nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz. A fenyegetés bizonyosan külföldről érkezett, mert olyan célpontok is szerepeltek benne, amelyek csak külföldről tűnnek vonzó idegenforgalmi központoknak – tette hozzá.
A belügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a külföldről érkezett fenyegetések mellett szerbiai állampolgárok is küldtek bombafenyegetést, őket elfogták, és pánikkeltés, illetve a rend megzavarása miatt indul ellenük eljárás. Az elfogottak között fiatalkorúak is vannak.